A Stefánia helyzete 2023 őszén

2023.09.25. 0 megjegyzés

A védőnők és a Stefánia szemszögéből is komplikált év a 2023-as, és még nincs vége! A mostani bejegyzésben szeretnénk összefoglalni, hogy mi történt eddig, és mi várható még.

Előzmények

Ahogyan köztudott, az elmúlt fél év komoly változásokat hozott a védőnői szolgálatok életében. A 2022 decemberében életbe lépett jogszabály-változás alapvetően alakította át a védőnői hálózat működését és finanszírozását. Az átalakulás kitűzött határideje, 2023. július 1. közeledtével a Vitarex különleges kezdeményezéssel állt elő. Bár kezdetben nem volt világos, hogy pontosan hogyan alakul majd a védőnői szolgálatok jövője, és milyen finanszírozási rendszerrel fognak működni, mi már ekkor is azon dolgoztunk, hogy segítsünk azoknak a védőnőknek, akik anyagi okok miatt korábban nem tudtak számítógépes eszközökkel dolgozni.

Egy ingyenes akció keretében lehetővé tettük, hogy belépési díj és átalánydíj nélkül csatlakozhassanak hozzánk, aminek köszönhetően több, mint 200 új felhasználó csatlakozott a Stefániások közösségéhez. 2023 júniusában már szilárdan látszott, hogy a vármegyei és a budapesti centrumkórházak veszik át a munkáltatói szerepet a védőnői szolgálatok terén.

Ezek a változások egy új korszakot hoztak a védőnők számára munkájuk ellátása terén, de nézzük meg közelebbről, hogy hogyan érinti ez a Stefániát.

Meglévő szerződések átvétele és az ezzel járó kihívások

A Vitarex több mint 1000 önkormányzattal állt kapcsolatban ebben az időben, a feladat tehát adott volt: egyrészt a meglévő szerződéseink átkötése a vármegyei intézményekhez, valamint felhasználóink számára a folyamatos szolgáltatás fenntartása. A fenti határidőig (július 1-ig) nagyjából egy hónap állt rendelkezésünkre, és ilyen kevés idő alatt szinte lehetetlen feladat lett volna a fentieket mind végrehajtani. Azonban részeredményként több vármegyei intézménnyel sikerült megállapodnunk, és július 1-jétől aláírt szerződés alapján biztosítani szolgáltatásainkat új és meglévő felhasználóink számára. Rendkívül komoly kihívás volt az önkormányzatoknál jóval bonyolultabb adminisztrációval működő kórházakkal való kapcsolatfelvétel, egyeztetések, jogi kérdések rendezése, technikai kérdések megoldása, és különféle jóváhagyások megszerzése.

Mindezzel egyidőben zajlott az önkormányzatokkal való korábbi szerződések lezárása, melynek során újabb és újabb felbukkanó problémák megoldására is sor került.

Csak ebben a rövid időszakban több ezer oldalnyi szerződés, megállapodás született vagy módosult, kollégáink ezres nagyságrendben folytattak telefonhívásokat, hogy felhasználóink az átállás nehézségeiből minél kevesebbet érzékeljenek. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy munkatársaink derekasan helytálltak ebben a nehéz időszakban.

Pozitív példák

Tudjuk, hogy nagyon sok helyen okozott bonyodalmakat az átállás, ezért szeretnénk felsorolni néhány pozitív példát is:

  • Volt olyan vármegye, ahol a tavaszi ingyenes akció keretében az összes, még nem Stefániás önkormányzat csatlakozott a szolgáltatáshoz, így július 1-jén a kórház úgy vette át a szolgáltatást, hogy az az egész megyére nézve egységes volt, a telepítések és betanítások is megtörténtek júliusig.
  • Több vármegyében küszöbön van a védőnők informatikai infrastruktúrájának teljes cseréje.
  • Külön köszönetet érdemelnek azok az önkormányzatok, amelyek szó nélkül vállalták (vagy még most is vállalják) a védőnői szolgálattal kapcsolatos kiadásokat (mi esetünkben a Stefánia átalánydíjának költségeit).
  • Köszönjük a kórházakban dolgozó informatikus kollégák kivétel nélküli proaktív, segítőkész, gyakorlatias hozzáállását!
  • És végül, de nem utolsó sorban, hatalmas köszönettel tartozunk a felhasználóinknak, akik ebben az időszakban is kiálltak mellettünk!

Aktuális helyzet

Jelenleg közel tíz vármegyei kórházzal van szerződésünk (a szolgáltatás lefedettsége intézményenként változó), és további szerződéskötések várhatók a következő 1-2 hónapban. Folyamatosan dolgozunk azon, hogy a háttérben történő átalakulások minél kevésbé érintsék a védőnők napi munkáját, és továbbra is azzal a szoftverrel tudjanak dolgozni, amit ismernek és szeretnek.

Folytatás

Reményeink szerint az év hátralévő részében a vármegyei intézmények többségével sikerül megállapodnunk, így a meglévők mellett nagyon sok új felhasználót is üdvözölhetünk a Stefániások táborában. A jogi átalakulás mellett természetesen a szolgáltatás fejlesztéséről sem feledkeztünk el. A 2023-as, kissé turbulens év után 2024-ben ismét arra szeretnénk koncentrálni, amiben a legjobbak vagyunk: a szoftver és a szolgáltatás fejlesztésére, a védőnői dokumentáció további könnyítésére, gyorsítására.

Praktikus információk

Végezetül, röviden összefoglalunk néhány praktikus információt, ami meglévő és új felhasználóink számára is hasznos lehet ebben az időszakban, amikor a szokásosnál is több kérdés merülhet fel. Bármilyen bizonytalanság, kérdés esetén kérjük, ne habozzanak felkeresni minket elérhetőségeinken!

Szeretnéd megosztani a gondolataidat?

Az e-mail címed nem lesz publikus. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

− three = three